Vásárolj kényelmesen

több ezer termékünkből

Szerviz

Garancia időn túl is

Szakértő segítség

Kérdezd munkatársainkat

Biztonságos vásárlás

SSL titkosítással

A hét őrült akciója

Kihagyhatatlan ajánlat már csak:

DigitalWeb Blog

iPhone 8 és iPhone X: érdemes várni az új családtagokra?

2017.09.24 10:47
iPhone 8 és iPhone X: érdemes várni az új családtagokra?

Mint ahogy azt 2006 óta már megszoktuk, ha ősz, akkor az iPhone család új sarját üdvözölhetjük. Ahogyan minden évben, idén is érdemes elgondolkoznunk, hogy szükségünk van-e az új modellre. Ez az év azonban mégsem teljesen olyan, mint az eddigiek, ugyanis idén nem egy, hanem két új telefont üdvözölhettünk az Apple szeptemberi bemutatóján.

Az eseményen teljes pompájában, csillogással kísérve jelent meg a várva várt 8-as példány (kihagyva a 7S modellt a sorozatból), mely újdonságokban és dizájnjában nem feltétlenül teljesíti a hozzá fűzött reményeket.

Mint ahogy azt 2006 óta már megszoktuk, ha ősz, akkor az iPhone család új sarját üdvözölhetjük. Ahogyan minden évben, idén is érdemes elgondolkoznunk, hogy szükségünk van-e az új modellre. Ez az év azonban mégsem teljesen olyan, mint az eddigiek, ugyanis idén nem egy, hanem két új telefont üdvözölhettünk az Apple szeptemberi bemutatóján.

Az eseményen teljes pompájában, csillogással kísérve jelent meg a várva várt 8-as példány (kihagyva a 7S modellt a sorozatból), mely újdonságokban és dizájnjában nem feltétlenül teljesíti a hozzá fűzött reményeket.

A 8-as azonban tudatosan nem lép fel újítóként az okostelefonok piacán, hiszen ez a szerep a rendhagyó dupla bemutató másik termékének, az úgy nevezett iPhone X-nek, azaz a 10-esnek jutott. Ez a telefon ugyanis újgenerációs okostelefonként szeretne belépni a köztudatba, mindezt pedig futurisztikus funkcióival, innovatív külcsínével és csillagászati árazásával igyekszik teljesíteni.

A továbbiakban egy tematikus összehasonlítás keretében vizsgáljuk az új iPhone modelleket a rendelkezésünkre álló információk alapján, hogy választ találjunk a kérdésre: szükség van-e rájuk?

Látvány és strapabírás

iphone 8 látvány

Az iPhone 6-al megjelenő letisztult, kerekített stílus az összes utána következő telefonra jellemző, velük együtt a nemrég bemutatott 8-asra is. Az Apple tehát (az előzetes szóbeszédnek ellentmondóan) nem reformálta meg telefonjai dizájnját, ez azonban nem azt jelenti, hogy semmi sem változott a 8-asban vizuálisan.

A telefon háza a megszokott fémes anyag helyett egy könnyedebb, üvegbevonatot kapott, amelyet az Apple az eddigi legstrapabíróbb üvegnek nevezett. Emellett a telefont a hírek szerint víz-és porállóvá is tették, csúcsminőségű alumínium szegélye pedig erős keretet biztosít a telefonnak, így talán nem kapunk majd pókhálós üveget az első leejtés után. A telefon megtartotta a „Touch ID” azonosítást. Bár hangszórói 25%-al hangosabban szólnak és erőteljesebb basszust biztosítanak, a sokat vitatott jack csatlakozó továbbra is hiányzik a telefonból a 7-es óta.

Méreteiben a 8-ast néhány milliméterrel minden irányban megnövelték, ez azonban nehezen érzékelhető szabad szemmel. Legjelentősebb következménye tehát az, hogy az iPhone 7-hez gyártott tokokat nem tudjuk majd új telefonunkon újrahasznosítani.

A beígért vizuális reformot az Apple legújabb „meglepetés” telefonjához, az X-hez tartogatta. Az iPhone 10 legszembetűnőbb újítása az eltüntetett középső gomb, mely eddig az iPhone-ok fontos ismertetőjele volt. Helyét pedig egy szegélytől szegélyig tartó kijelző vette át, így gyakorlatilag az ember egy nagyméretű képernyőt tart a kezében, amikor felemeli a telefont, ami valljuk meg, nem mutat rosszul. Az X emellett jelentősen nagyobb is, mint a 8, és egy valóban új, futurisztikus kinézettel büszkélkedhet. A teljes üvegborítás szintén egy stílusos fejlesztés, amely egy igazán feltűnő, csúcskategóriás okostelefont eredményez.

Kamera

iphone 10 kamera

Az iPhone-ba szerelt lencséket tartják a világ legnépszerűbb kameráinak, melyeket az Apple természetesen nem felejtett el továbbfejleszteni két újabb telefonjuk esetében sem. A 8-as 12 megapixeles hátsó kamerája, mely 4K videó rögzítésre képes, 83%-al érzékenyebb szenzorokkal bír, mint elődje, így erőlködés nélkül készíthetsz profi hatású fotókat zsebedből. A 7 MP-es első kamerával pedig unásig fotózhatod magad nagyfelbontásban.

A 8-as komoly kamera újításai így is eltörpülnek az X reformjaihoz képest. A szupertelefon nem egy, hanem 2 hátsó kamerával is fel lett szerelve, mely közül az egyik teleobjektív, amely az iPhone 7 Plus esetében jelent meg először. Stabilizátorával és mélységérzékelésével soha nem volt még ilyen egyszerű profi hatású fotókat készíteni. Az első kamera legnagyobb újítása azonban a szenzor, amely képes letapogatni arcvonásaidat és szoftveresen átalakítani azokat, így mimikáiddal életre kelthetsz egy animációs emojit is, vagy élethűen festheted be, alakíthatod át arcodat élőben a telefon képernyőjén, ami rendkívül szórakoztatónak és aggasztónak hangzik egyszerre.

 

Extra funkciók

iphone arcfelismerés

Az X első kamerájához tartozó szenzorhoz köthető a telefon talán legizgalmasabb és legkockázatosabb fejlesztése is, az úgynevezett „Face ID” (arcvonások alapján történő beazonosítás), mely az ujjlenyomat azonosítást váltotta le a telefon esetében. A technológia több irányból képes beszkennelni arcodat, így elég csak rápillantanod a képernyődre ahhoz, hogy aktiváld telefonodat. Az Apple szerint ez az eddigi legbiztonságosabb azonosítási módszer és szemüvegben, valamint sapkában is képes felismerni az embert. A technológia már a bejelentéskor megosztotta az Apple rajongókat, valódi használhatóságára azonban csak novemberi (itthon pedig valószínűleg későbbi) megjelenésével fog fény derülni. A 8-ason megmarad a középső gomb és az ujjlenyomat letapogatás is, ami egy igazi áldás lehet, ha technológiailag konzervatívnak tartod magad.

Egy újabb funkció, amelyet a 8 és az X egyaránt kínál, a telefon töltésével kapcsolatos. Az új generációs iPhone-okat ugyanis kábel nélkül is lehet majd tölteni. A Qi wireless technológia segítségével csatlakozó nélküli portokra helyezve is töltheted telefonodat, a klasszikus kábeles lehetőség szerencsére megmaradt, azonban a maximális töltési sebességet csak külön USB-C kábel beszerzésével érheted csak el, amit természetesen nem tartalmaz alapcsomag.

Teljesítmény

Nem túl meglepő módon, a két új telefont az eddigi leggyorsabb iPhone-okként tarthatjuk számon. A 8-as és az X modellt is A-11 bionikus processzorral szerelték fel, mely akár 70%-al nagyobb teljesítményt jelent elődeinél, ami hatalmas különbség. Ez a növekedés videojátékok esetében különösen szembetűnő lesz, ugyanis a telefonokba szerelt GPU, azaz videokártya is 70%-kal erősebb, mint a hetesben található eszköz.

Az iPhone X HDR kijelzője elképesztő: az egymillió az egyhez kontraszt aránya lélegzetelállító képmegjelenítést biztosít. Így a repülőgépen, vonaton történő filmnézés és a videojáték élménye nem fog kívánnivalót hagyni maga után.

Konklúzió

iphone kijelző

Az új iPhone-ok talán egyik legnagyobb meglepetése árazásuk volt, mely az iPhone X esetében különösen magasra sikerült. A csillagászati 999 amerikai dollár elképesztő ár egy mobiltelefonért és tudván, hogy a mi kis országunkban a legdrágább Apple termékeket vásárolni, érdemes meghúzni a nadrágszíjat, ha valaki megjelenéskor szeretné beszerezni a 10-es telefont.

A fejlesztések és gyorsabb teljesítmény ellenére meggondolandó, hogy érdemes-e beruházni az új telefonok bármelyikébe megjelenéskor. A 8-ast leginkább egy 7S-nek lehetne nevezni szűkös újdonságainak köszönhetően, a 10-es pedig elképesztő árazásával túllépi a mobiltelefonok lélektani határát.

Amennyiben lépést szeretnél tartani a jövő technológiájával, nem bánod a több hónapos várakozást és a pénztárcád is ki van békülve vele, az iPhone X egy jó választás lehet. A rendelkezésünkre álló információk alapján ugyanis valóban egy új generációt képvisel az okostelefonok világában, teljesítményét pedig úgy tűnik, nehezen fogja túlszárnyalni bármi is a közeljövőben.

Azok számára azonban, akik nem szívesen költenének el több, mint negyedmillió forintot egy mobiltelefonra, szintén jó híreink vannak. Az új típusok megjelenése ugyanis a korábbi modellek - mint a 7 vagy a 6S - értékcsökkenését eredményezik, így ha telefonvásárlást tervezel, itt a tökéletes időpont, hogy vess egy pillantást webshopunk széles iPhone kínálatára!

képek: trustedreviews.com; hypebeast.com; fortune.com; gameapps.hk